Followers

keshe

Friday, January 28, 2011

SaLuSa, Január 24, 2011


Segítő karunkat nyújtva felétek sok mindent viszünk véghez a nevetekben és erőlködéseink nem maradnak észrevétlenek. Várjuk, hogy nyíltan színre léphessünk és ez az idő már nincs messze.

Munkánk legtöbbje álcázott flottáinkon történik, mely álcázás sajánk és a ti védelmeteket szolgálja. Számtalan esetben lőttek ránk és vettek minket üldözőbe de ez nem tölt el minket nyugtalansággal.

Szinte teljes biztonságban vagyunk, technológiánk minden képzeleteteteket felülmúlja, ám azokat csak végső esetben használjuk. Normális helyzetben az ellentéteket diplomatikus és békés úton oldjuk meg. Ezt a való hozzáállást az embereknek is el fog kelleni sajátítaniuk, ugyanakkor egy Felemelkedett Ember háborús vagy agresszív gondolatokat már régen maga mögött tudhat.




Üzenetek a Szíriuszról,
SaLuSa, Január 24, 2011


A sötét összeesküvők ideje hamarosan leáldozik ahogy az események kezdenek felpörögni és azon kapják magukat, hogy már nem rendelkeznek elegendő kontrollal ahhoz, hogy a történéseket a saját javukra fordítsák. Ostromzár alatt érzik magukat és kezdik elveszteni lélekuralmukat. Szeretnék „megnyomni a gombot” ám már nem képesek rá, azon próbálkozásaik pedig, hogy elkerüljék végzetes sorsukat kudarcra vannak ítélve. A megadás mint lehetőség fel sem merül bennük, ám végül lehet, hogy belátják nincs más kiút. Ha megadnák magukat nem esne bántódásuk hisz minden léleknek egyforma jogokat biztosítunk. Sok tanulságra tesznek majd szert mielőtt a ciklus befejeződne. Ez mindannyiótokra érvényes hisz ehhez hasonló próbatétel általában jelentős spirituális fejlődéssel jár. Kedveseink, összes élményetek a spirituális fejlődésetekről szól és próbatételek révén váltok nagyobb lelkekké.


Valaha magasztos és hatalmas lelkek voltatok és elfogadtátok a kihívást, hogy vibrációtokat lecsökkentve lesüllyedjetek a kettősségbe. Tettétek ezt annak tudatában, hogy tudtátok nem lesz rólatok sosem elfelejtkezve és mindegy, hogy milyen messzire szakadtok el a Fénytől vissza lesztek vezetve ahhoz. a Fény visszatértével a Földre, erre mindenhol bizonyítékot láttok. Ideje, hogy valódi énetek emlékeiről lefújjátok a port és ígéretünkhöz híven mérhetelenül sok segítséget kaptok a felemelkedésre. „Keressetek és találtok” bibliai idézet sosem volt helytállóbb mint most és senki sem fog kudarcot vallani aki igazán vágyódik visszatérni a Fénybe.


Jó hosszú ideje készültök a végső időkre és minden inkarnációval megterveztétek azon élményeket amiket fejlődésetek javára fordítottatok. Mindenkinek meg volt engedve, hogy számára a legmegfelelőbb tempóban haladjon, senki sem erőszakolt rátok erőltetett menetet. Spirituális fejlődésetek teljesen egyedi és szabad választásotok volt arra nézve, hogy ezt milyen úton éritek el. Alkalomadtán némelyikőtök nem a Földre születik le és csak később tér ide vissza. Sokféleképpen van rólatok gondoskodva- bár ennek nem vagytok tudatában- és mindezt azért, hogy beteljesíthessétek életterveteket. Bár a Föld nem mindig váltotta be a hozzá fűzött reményeiteket és néha a Földön töltött idő teljes időveszteségnek tűnhet, ám végképp nem ez a helyzet. Higgyétek el nekünk minden inkarnálódástok a javatokat szolgálja annak ellenére, hogy értelmüket előttetek homály fedi. Majd miután életetek földi viszonylatban véget ér, az úgynevezett Túlvilágon pontosan megértitek mi volt előző életetek pontos terve és remélhetőleg arra a következtetésre juttok majd, hogy azt sikerrel zártátok le. Ha ez nem így lenne, új lehetesőgét kaptok egy azt követő életben.


Úgy vannak elrendezve a dolgok, hogy mindazzal amit életetekben elsajátítani szeretnétek azzal szembe találjátok magatokat. Néha fájdalmas leckékkel szembesültök, ám erre csak akkor kerül sor, ha ezen leckék létfontosságúak a megértésetekhez. Vegyük példának a könyörületet, mely Minden Élet Egy felfedezéséből ered. Néha az emberek kevés vagy semmi szánalmat nem tanúsítanak azok iránt, akik különböznek tőlük. A szétvállás eonokra nyúlik vissza és alapját az képezni, hogy másságot véltek egymásban meglátni. Ez meg fog szűnni azzal a felismeréssel, hogy minden lélek egyforma. Azok akik képesek ezt az egységet egymásban felismerni, segíteniük kell a többieknek hisz ez az ami egységet kovácsol a társadalomból. Ezideig nem sok minden volt ami összetartott titeket, de nem sokára egy közös cél lesz a hajtóerő. Végső soron mindannyian a Mennybemenetel felé tartotok bár ezt a döntést ti magatok hozzátok meg. Nem lesztek bátorítás hiányában amikor készen álltok és Lelki vezetőitek biztosítják, hogy erre lehetőségetek legyen.


Segítő karunkat nyújtva felétek sok mindent viszünk véghez a nevetekben és erőlködéseink nem maradnak észrevétlenek. Várjuk, hogy nyíltan színre léphessünk és ez az idő már nincs messze. Munkánk legtöbbje álcázott flottáinkon történik, mely álcázás sajánk és a ti védelmeteket szolgálja. Számtalan esetben lőttek ránk és vettek minket üldözőbe de ez nem tölt el minket nyugtalansággal. Szinte teljes biztonságban vagyunk, technológiánk minden képzeleteteteket felülmúlja, ám azokat csak végső esetben használjuk. Normális helyzetben az ellentéteket diplomatikus és békés úton oldjuk meg. Ezt a való hozzáállást az embereknek is el fog kelleni sajátítaniuk, ugyanakkor egy Felemelkedett Ember háborús vagy agresszív gondolatokat már régen maga mögött tudhat.


Hosszú út áll civilizációtok előtt míg végül eléritek a magasabb dimenziókat, mely eredeti létezésetek alapjául szolgált hosszú időnek előtte. Ennek ellenére célotokat siker koronázza majd hisz semmilyen más kimenetel nem lehetséges. Minden lélek folyamatos fejlődésen megy keresztül tekintet nélkül arra, hogy mennyi életet csúszott vissza, hisz evolúciótokban az idő mint olyan nem tényező. Maga a kettősség remek alkalmat kínál fejlődésetek meggyorsítására. Ha becslésetek szerint sikerült frekvenciátok rezgésszámait megemelnetek, elismerést érdemeltek mert ezt kemény munkával értétek el. Miután egyszer már felemelkedtetek, továbbí előrehaladásotok lelassul ám ugyanakkor könnyebbé és örömteli élménnyé is válik egyben.


Micsoda nagyszerű időket élünk a Földön és ha látnátok mindazt a pozitív eredményt amit elértetek, nagyon izgalmas évnek tekintenétek elébe. Összes problémátokra meg van a válasz és csak arra várnak, hogy nyilvánnosságra kerüljenek. A változás mérete és foka gyorsan átlendít titeket a következő évbe és végül minden amit most ismertek velejében meg fog változni. Kevés dolog lesz az ami annyira rosszul fog végződni mint amint azt hiszitek és minden akadály csupán rövid életű lesz. A Föld moroghat és renghet, de tudomásunk van ennek a környezetre való hatásával. Nem engedünk szabad folyvást a dolgoknak, hanem egyensúlyban tartjuk azokat. Hosszú ideje dolgozunk ezen és több nagyobb katasztrófát előztünk meg ami végzetes lehetett volna nagyobb régiók számára.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és rendkívül lefoglal minket az ami a Földön történik. Ez az egyik oka amiért olyan sok flottát láttok az égen. Garancia arra, hogy jövőtök biztonságban van velünk.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey

Fordítás: Lívia


The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/