Followers

keshe

Saturday, February 5, 2011

SaLuSa Üzenete, Február 4, 2011


A dolgok kezdenek felforrósodni és egyfajta mozgalom van az emberek között szerte a világon, ami hajtja a dolgokat az Új Kor felé.

Közeli figyelmet szentelünk a Közel-Keletnek mely modelként szolgál a többi ország számára, mutatva nekik, hogy hova fajulhatnak a dolgok.

Szemeteket magasra vessétek és ne izguljatok ha első látásra sikertelennek látszik. Azzal az erős szándékkal, hogy helyt álltok, támogatva lesztek és segítséget vonzotok be.

Az Isteni Terv hozzá a kulcspont ami egész utazásotokat feltérképezte előre.




Üzenetek a Szíriuszról
SaLuSa Üzenete, Február 4, 2011


A dolgok kezdenek felforrósodni és egyfajta mozgalom van az emberek között szerte a világon, ami hajtja a dolgokat az Új Kor felé. Ennek eredményeként olyan átalakulások állnak majd be, amik előkészítik a színteret a nagyobb változásoknak, amik összhangban lesznek a nektek tett ígéretekkel. Így mégha nem is világos, hogy pontosan hova is vezetnek a dolgok azt fogjátok látni, hogy az emberek figyelmet kapnak és követeléseiket meghallgatják. Ez is annak a bizonyítéka, hogy az emberek hatalma valós és ha elegen összesítik energiájukat és irányítják egy ugyanazon célra, akkor annak megvan az eredménye. Ahogy a tudatosság szintjei emelkednek, úgy ébred rá egyre több ember valóságának igazságára. A rabszolgaság láncai kezdenek lehullani és egyfajta várakozással teli a levegő arra várva, hogy az Emberiség újra szabad legyen. Ez egy összpontosított erőt hoz létre ami segít nektek elszakadni a sötét összeesküvőktől és hamarosan tanui lesztek olyan eseményeknek amik tisztán mutatják, hogy idejük a végéhez közeledik.


A változások legtöbbje elég bonyulult tervvel van felruházva és ebbe beleszámítjuk földi szövetségeseinkkel való együttműködésünket is.Törekvéseinket siker fogja koronázni. Már több jelentős haladást értünk el legfőképpen a pénzügyi változásokat illetően. A váltás abszolút precizitással kell hogy végbemenjen, azért hogy elkerüljük a nehézségeket. Világtámogatottságot akarunk elérni és ehhez nem számolunk különösebb fennakadásokkal. Ahogy a változások bekövetkeznek, gyorsan visszaáll a dolgok normális rendje de már egy olyan rendszerrel ami mindenki közös érdekeit szolgálja. Ezideig a pénzpiac monopolizálva volt néhány kevés által és arra használták azt fel, hogy az embereket tartozásban tartsák, de ez mind meg fog változni.

Közeli figyelmet szentelünk a Közel-Keletnek mely modelként szolgál a többi ország számára, mutatva nekik, hogy hova fajulhatnak a dolgok. A Közel-Kelet több száz éven keresztül az összetűzések melegágya volt és felkapott volt kincsei miatt. Több ország történelme van tele idegen csapatok megszállásával és miután nyíltan előjöhetünk, segíteni fogunk visszatérni az idegen csapatoknak az anyaországukba. Az emberek fel kell hogy szabaduljanak a zsarnokság alól, hogy minden beavatkozás nélkül tudják magukat kifejezni mégha némelyek életstílusa mások számára távolinak is tűnhet. Sajnálatos módon sokáig hiánycikk volt az effajta szuverenitás, de mihelyt elfogadjátok a tényt, hogy mindannyian Egyek vagytok, a dolgokat egy magasabb szemszögből fogjátok látni. Idegen országokban és kultúrákban leélt előző életetek fejlődéseteket szolgálta gondosan kiválasztott tapasztalatok által. Ezért roppant fontos, hogy abszolút szabadságot gyakorolhassatok vágyaitok követésében. Ez persze azzal jár, hogy ne avatkozzatok be vagy ne sértsétek meg másokat fejlődésükben.


Az élet nagyon zűrzavarosnak tűnhet de mindazt amit bevonzotok, fejlődésetek szükséges állomása. A próbatételek gyakran gyorsan és kupacostul jönnek, de ha sikeresen felülkerekedtek rajtuk, az élet végezetül kiegyenesedik és visszatér medrébe. Erre általában életetek utolsó fázisában kerül sor. Mindenki különböző nehézségű teszteken mérettetik meg, de bármilyen erősségű legyen is maga a teszt, a siker mindig adott, mert a teszt erőtökhöz van mérve. Néha mázlitok van, de minden tapasztalatszerzés szándékos és a karma ugyanúgy lehet negatív mint pozitív. Téveszme a karmát egyfajta büntetésnek felfogni, ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Ti magatok választjátok meg azokat a tapasztalatokat amik segítenek felülkerekedni gyengeségeteiken. Egészen rendkívüli ha belegondoltok, hogy milyen sok ember képezi részét életeteknek és mégis minden élet összefonódása, kereszteződése része a tervnek. Mindannyian tanultok egymástól de ez legfőképp a sötét összeesküvőkre vonatkozik.


Azokőtök akik úgy érzik, hogy életük síkon van, valószínűleg előrébb vannak a Mennybemenetel útján. Életetek minden célját és annak minden szándékét már teljesítettétek. Az utolsó periódus csupán arról szól, hogy elkössétek a szálakat és hogy a célt tartsátok szemetek előtt. Megvan azon képességetek, hogy segítsetek a többieknek és biztos támpontot nyújtsatok a zűrzavar alatt. Azokon a helyeken, ahol Földanya erősebb beavatkozására kerül sor felhatalmazásunk van, hogy enyhítsük a hatásokat. Ez majd inkább azokra az időkre vonatkozik jobban, amikor már felvettük veletek a kapcsolatot és tudunk együtt dolgozni. Sok tennivaló akad a föld felszínén és ez a terület ahol sokat tudtok segíteni. A mi feladatunk jobbára a tengerek és az égbolt, bár eddig is elég sok tisztítást végeztünk már mindkettőn.


Észrevettük, hogy sokkal több együttérzést tanusítotok az állatvilág iránt és van néhány csodálatos csoport akik kitűnő munkát végeznek. Az állatok gyakran elhadják a veszélyezett területeket így az Emberek jól tennék ha figyelnék az állatok szokatlan viselkedéseit. Valószínűleg meglepődtök azon, hogy az állatokat bolygók között költöztetjuk, sőt található belőlük az Anyahajónkon is ahol megfelelő életkörülményeket biztosítottunk számukra. Némely űrhajó olyan hatalmas, hogy valójában égi városokat alkotnak és a fedélzeten alig tudatosítanátok azt, hogy tulajdonképpen űrhajón vagytok. A hajók roppant tökéletesek és technológiájuk minden szükségletünket kielégíti. Akár évekig képesek lennénk utazni úgy, hogy teljesen önellátóak lennénk.


Ha becsvágyat éreztek az Űrutazáshoz, lehetőségetek lesz rá mihelyt elértek egy bizonyos spirituális szintre, ilyen lesz például a Mennybemenetel állapota. Rövid idő alatt tudatosságotok nagyon nagy sebességgel fog tágulni és ez a felemelő energiáknak amik Földeteket érik tudhatók be. Béküljetek ki egótokkal és életetek könnyebbé válik és minden más élethez harmonikusabban tudtok majd viszonyulni. Az egó szivesen főnökösködik és a régi dogmában tart titeket aminek nincs helye a jövőben. Ha akarjátok megváltoztathatjátok az élethez való hozzáállásotokat ha megpróbáltok egy Felemelkedett Lény szerint élni. Szemeteket magasra vessétek és ne izguljatok ha első látásra sikertelennek látszik. Azzal az erős szándékkal, hogy helyt álltok, támogatva lesztek és segítséget vonzotok be.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és elmondanánk, hogy minden egyes hírt figyelünk és percre pontosan tudatában vagyunk annak, hogy mi fog történni. Sőt még ennél is tisztábban vagyunk azt illetően, hogy mit forgatnak fejükben a sötét összeesküvők és akárhogy is próbálkoznak bennünket nem tudnak becsapni. Többször megmondtuk nektek, hogy idejük lejárt és egyre kevesebb hatást tudnak ránk gyakorolni. Ebben a pillanatban is ténykedésük meg van nyirbálva és erre teljes felhatalmazásunk van. A legnagyobb felhatalmazással rendelkezünk ami csak létezhet: a ti sikeretek biztosításával. Az Isteni Terv hozzá a kulcspont ami egész utazásotokat feltérképezte előre.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey


Fordítás: Lívia




The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/