Followers

Google+ Followers

keshe

Monday, February 28, 2011

Február 25, 2011


Fókuszáljatok mindenre ami a magasabb vibrációkat képviseli és értsétek meg, hogy lelkek áldozatára volt szükség egy nagyobb szabadság kivívásához.

Tekintsetek magatokba és találjátok meg az utat a Mennybemenetel felé, amely út merőben eltérhet a többi emberétől és kövessétek megérzésetek.

Legyetek tehát türelemmel most, hogy olyan közel vagytok néhány igazi nagy esemény megtapasztalásához, mely bizonyítani fogja azt amit kerestek: hogy minden rendben van.

Nem szeretnénk elsietni a dolgokat a megfelelő előkészületek nélkül. Rendkívül elfoglaltak vagyunk a hajóink fedélzetén és terveinket folyamatosan frissítjük.




SaLuSa Üzenetei, Február 25, 2011


A Közel-Keleten folyó események megkövetelik, hogy maradjatok nyugodtak és ne fokozzátok az érzelmi nyugtalanságot amit ez előidézett. Ti rendelkeztek azzal az előnnyel, hogy tudjátok, az emberek kivívják szabadságukat. Ezért ha segíteni akartok, küldjétek szét a Fényt azon kérdéses területekre. Békés energiák, amik magukban hordozzák a szeretetet, csodálatos nyugtató hatást gyakorolnak mindenre. A harag és a gyűlölet épp azon energiákat fűtik, amik szítják a bajt, aminek tanui vagytok. Ilyen messzire eljutva, most nincs idő meginogni vagy félni a következményektől, hisz tudjátok, hogy győzelmetek a sötét összeesküvők felett biztosítva van.


A nyugtalanság utóhatásai bizonyos mértékig minden országra kiterjednek és a hatóságok kétszer is meggondolják majd, mielőtt lépnek valamit. Tudják nagyon jól, úgy mint ti, hogy a régi kor szerepe leáldozott, de haboznak előlépni az új gondolkodásmóddal, ami 180 fokos változást követel a régi modelltől. Ám ennek megvalósulását nem lehet megakadályozni és az energiátok az ami egyre csak növeli a nyomást, egészen addig, amíg a teljes változást nem lehet lesz megtagadni. A Mennybemenetel rendkívüli jelentőségét hamarosan meg kell ismertetni az Emberiséggel és ez magában nagy békét fog hozni a világra. Ez párosítva lesz azzal a tudással, hogy az élet örök és minden ember tudatában lesz halhatatlanságának. Ez felbátorítja majd az embereket, hogy jelen életükön túlra lássanak és megértsék, hogy minden tapasztalat valami okból történik. Ez értelemet fog adni azon életeknek, amik el lettek tékozolva abban a hiszemben, hogy nincs jövő és ezért a kétségbeesés mélyébe estek.


Itt az ideje továbbá annak is, hogy leszögezzük: ti lesztek azok, akik ítélkezni fogtok életetek felett. Isten nem szab ki büntetéseket vagy kárhoztat lelkeket tisztítótűzre. Elgondolkodhattok viszont afelett, hogy a Pokol (ha létezne olyan) az a Földön van és ti magatok teremtettétek azt hatalmatokkal, ami annyira hatalmas, hogy bármit megteremthettek amit megvágytok. Láthatjátok, hogyha energiátokat arra irányítjátok, hogy békét és harmóniát teremtsetek a Földön, ez így is lesz. Hiszen felemelkedtetek és elhivatottak vagytok egy jobb világot teremteni. Elfogadjátok, hogy felbecsülhetetlen hatalommal vagytok felruházva, ha elméteket arra fordítjátok, amit el akartok érni. Ez megengedi nekünk és más Fénylényeknek, hogy eljöjjünk hozzátok és segítsünk megteremteni az Új Kort. Nagy eseményeket fogtok látni, amint tanui lesztek a Fény csodatevő erejének, amikor minden remény veszni látszik. A szándék mindig is az volt, hogy ez a ciklus Mennybemenetellel záródjon, de egészen addig nem volt nyilvánvaló, amíg tudatosságotok szintjén nem következett be jelentőségteles változás.


Fókuszáljatok mindenre ami a magasabb vibrációkat képviseli és értsétek meg azt is, hogy bizony egy nagyobb szabadság kivívásához, lelkek áldozatára volt szükség. Újra elismételjük, hogy ezen áldozati tettek, élettervük részét képezték, és néhány esetben előző életek hibájait vezekelték le. Minden alkalommal amikor tanultok valami újat, vibrációtok magasabb szintre jut és ez fontos ha szeretnétek felemelkedni. Minden lélek egy úgynevezett tisztítási perióduson megy végbe, amikor a régi karma megtisztul és ez kimondottan fontos ezekben az időkben. Mostani világotokban igazán nem szűkölködtük lehetőségekben, hogy karmátokat kitisztítsátok és akkor a legjobb befogadni ezt, amikor tudatosan fel vagytok rá készülve.


Magasabb lények állnak minden esemény mögött ami a Földön történik, akik biztosítják, hogy az események ne csússzanak ki a kézből. Mi a Galaktikus Federáció szolgálatukra állunk és Isten nevében szolgálatra lehetünk felszólitva. Mindennek meg van a célja és a negatív tettek mozgatórugóként hathatnak spirituális fejlődésetekre. Valóban, sokszor lehetőséget kaptok arra, hogy Fénymunkátokban kimagasodjatok és még magasabbra emeljétek rezgésszámotokat. Tehát láthatjátok, hogy tulajdonképpen nincs haszontalan tapasztalat és a kettőség tele van folyamatos kihívásokkal. Talán ezután másképpen fogtok az életre tekinteni mint azelőtt, és rájöttök, hogy tökéletességre volt tervezve, mégha nem is látjátok, miként szolgálja javatokat.


Az igazság nemcsak, hogy felszabadít, de okot is ad arra, hogy a legtöbbet hozzátok ki az életből, meglátva azt, hogy minden helyzetben meg kell, hogy tegyetek minden tőletek telhetőt. Ez felgyorsítja evolúciótokat egy határozott célt teremtve, ami felé tarthattok. Tekintsetek magatokba és találjátok meg az utat a Mennybemenetel felé, amely út merőben eltérhet a többi emberétől. Kövessétek megérzésetek. Hasznos ha valaki útmutatással szolgál, de az utolsó elszámolásban vegyétek át az irányítást életetek felett, legyetek önmagatok. Ha ezt megteszitek, sokkal gyorsabban fogtok haladni és megelégedettséget fogtok érezni. Nem vagytok egyedül utazásotokban és azon lelkek akik vállalkoztak, hogy részesei legyenek tapasztalataitoknak, megtalálják az utat életetekbe. Még azok is akik ellenségetekként tűnnek fel, tudatalatt tudni fogják szerepüket és meglehet, hogy egy kimondott indok miatt lépnek be életetekbe, mielőtt újra eltűnnének. Csodálattal tölthet el titeket az, hogy bár millió lélek keresi saját tapasztalatát, minden lélek sikerrel jár. Hatalmas Lények felügyelik életetek és hatalmuk túlszárnyalja jelenlegi felfogóképességetek.


Ahogy haladtok előre, számoljatok a váratlan eseményekkel, mert néhány olyan hirtelenséggel fog felbukkani, hogy örömteli meglepetésben lesz részetek. Szövetségeseink keményen dolgoztak, hogy idáig eljussanak és meg kell mondjuk, nagyon boldogok vagyunk azzal amit elértünk. Olyan sok minden vár rátok ez évben ami felé nézhettek, nem is beszélve az utána jövő évről. Legyetek tehát türelemmel most, hogy olyan közel vagytok néhány igazi nagy esemény megtapasztalásához, mely bizonyítani fogja azt amit kerestek: hogy minden rendben van. Roppant nagy skálán mennek végbe a dolgok, ezért kérjük hagyjátok, hogy a megfelelő időben lépjünk akcióba. Nem szeretnénk elsietni a dolgokat a megfelelő előkészületek nélkül. Rendkívül sok a tennivaló hajóink fedélzetén és terveinket folyamatosan frissítjük. Valójában pontosan meg tudjuk jósolni az események bekövetkeztének időpontját, de nem fogunk pontos időt mondani, mert fontos, hogy titokban legyen tartva.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és lenézve a Földre nagy nyugtalanságot látunk és látjuk, ahogy a Fény minden eddiginél erősebben tör utat magának. Ez a garanciátok arra, hogy már megnyertétek a csatát. Mérhetetlen szeretettel viseltetünk irántatok, hajrá előre. Áldásom legyen rajtatok.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey,




Website: Tree of the Golden Light
Fordítás: Bella – www.galaktikusuzenetek.com




The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW


Originals and translations of Galactic Messages available on

Sunday, February 27, 2011

Február 23, 2011


A Közel Kelet egy ingatagos periódusba lép be és ez így marad addig, amíg az út előre ki nem tisztul. Mindezek ellenére egy dolog teljesen biztos, hogy nem fog visszatérni a régi diktatórikus rendszer. Az emberek hallatták hangjukat és az elhallatszott a világ minden tájára.

Jelenlétünk védelmet fog nyújtani a kisarjadó új vezetőknek, akik a szabadság fáklyáját fogják hordozni. Ez mind csupán előhírnökei a teljes szuverenitásotok visszatértének.

Őrizzétek meg szívetek békéjét és árasszatok szét szeretetet mindenhol és végül néhány sötét összeesküvőre is hatást gyakorol a szeretet, hogy megváltoztatják hozzáállásukat az élethez.

Haggyjátok, hogy a Szeretet legyen vezető fényetek és szabadon árasszátok szét bárhol is legyetek.




SaLuSa Üzenetei, Február 23, 2011


Senki se gondolja, hogy az előttünk lévő feladat könnyű lesz, mert már így is elég tévhit kering és nem mindenki van abban az előnyben, hogy tudja az indokát a folyamatban levő tisztításoknak. A Közel Kelet egy ingatagos periódusba lép bele, és ez így marad addig, amíg az út előre tisztává nem válik. Mindezek ellenére egy dolog teljesen biztos, hogy nem fog visszatérni a régi diktatórikus rendszer. Az emberek hallatták hangjukat és az elhallatszott a világ minden tájára. Az emberek gyűjtik a változásokhoz szükséges energiát, ami biztosítja számukra, hogy visszanyerjék jogaikat. Bizonyos fokig, minden adminisztráció ami visszaélt az emberek jogaival, megérzi a forradalom szelét. Jelenlétünk védelmet fog nyújtani a kisarjadó új vezetőknek, akik a szabadság fáklyáját fogják hordozni. Ezek mind csupán előhírnökei a teljes szuverenitásotok visszatértének.


Egy nagy mozgalmi periódus kezdetén álltok és az idén láthatóvá válik a végnek a kezdete. Sok lehetőséget látunk amik beteljesítik majd a nektek tett ígéreteket. Egyértelmű előrehaladásra van szükség, ami előkészíti a végső lökést ami átbillent titeket a 2012-es éven. Közös felelősségünk biztosítani a Mennybemenetel sikerét, effelől teljesen nyugodtak lehettek. Mindegy hogyan szemlélitek a történéseket, semmi sem fogja megakadályozni a tervet, ami eonokkal ezelőtt volt megtervezve. A legizgalmasabb időket fogjátok nemsokára megtapasztalni és ha így tudtok hozzáállni, akkor az út sokkal könnyebbé fog válni számotokra. Jó rég óta készültök erre és az Ember Nagy Felébredéseként fog bekerülni a történelmetekbe.


Fontos védelmi szerepe van az emberek egybejövetelének és a nagy számok biztonságot nyújtanak. Nincs szükség erőszakhoz folyamodni, ami csak a sötét összeesküvők kezére játszik közre. Őrizzétek meg szívetek békéjét és árasszatok szét szeretetet mindenhol és végül néhány sötét összeesküvőre is hatást gyakorol a szeretet, és megváltoztatják hozzáállásukat az élethez. A szeretet energiája a leghatalmasabb és nincs semmi amit nem tudna elérni, hisz minden teremtés alapvető hatalmát képezi. Higgyetek a szeretetben, mégha nem is látjátok azonnali eredményét. A Szeretet képes a legkeményebb szivet is meglágyítani és képes felülkerekedni minden negatív energián. Haggyjátok, hogy a Szeretet legyen vezető fényetek és szabadon árasszátok szét bárhol is legyetek.


A nagy előrelépés akkor következik be, amikor találkozni tudunk veletek és amikor megismertetünk titeket fejlett technológiával. Ez a technológia mind arra volt tervezve, hogy gondoskodjanak szükségletetekről, hogy minél előbb függetlenné váljatok, és megkóstoljatok egy sokkal jobb minőségű életet. Élelem, energia és víz. Ezek azok az alapszükségletek, amik mindenki túlélését biztosítják. Szerte a világon béke lesz megteremtve és mi biztosítjuk azt, hogy az meg is legyen tartva. Egy nagy fellelkesedés fog végigsöpörni a földön, hisz látható lesz, hogy végre valahára az Emberiség kvantum lépést tett. A vallások közti különbségek leomlanak, ahogy mindenki megérti, hogy csak egy Isten van, Minden Az Ami.


Sokáig vártatok, hogy valami pozitív történjen, ami bizonyítja, hogy a változások folyamatban vannak. Most, hogy megérkezett, lesben kell állnotok, vigyázban, felkészülve a sötét összeesküvők próbálkozásaira, hogy káoszt és hamis információkat terjesszenek. Tartsátok szemetek a célon, sose veszítsétek azt szem elől. Ha vannak kételyeitek vagy agoddalmaitok, csak tartsatok ki, mert a nem messzi jővőben, sok igazság napvilágot fog látni, sok esemény valós voltára fog fény derülni és ezt nem fogják tudni megakadályozni, vagy elferdíteni az igazságot. Megtévesztések és szemen szedett hazugságok nem lesznek tovább tolerálva és a média újra képes lesz hithű riportokat közvetíteni. Friss levegőként tér vissza a szólásszabadság és a jog, rend igazságon fog alapulni. A változások és a tudatosság új szintje, a bűncselekmények azonnali esését fogják eredményezni.


Minden áldozati tett illusztrálni fogja az Egység új érzetét. Az, hogy másokkal úgy bántok mint saját magatokkal, az élet normális folyamata lesz, és az osztozás az élet legtermészetesebb módjává válik. Ezt segíteni fogja természetesen az is, hogy a világ vagyona szétosztásra kerül, egyenlőséget teremtve köztetek. Nem fog létezni többé Elit, akik megtagadják a Föld adományait másoktól, ami mindenki elidegeníthetetlen joga. Földanya mindig is több mind eleget biztosított a rajta élő lelkek számára, de visszaélve az emberiség iránti nagylelkűségével és szeretetével, eljött az ideje, hogy kiegyenlítse a számlát. Ezért van az, hogy egy nagy tisztító és visszaállító folyamat kell, hogy végmenjen, visszaállítva a Föld eredeti szépségét.


Tehát amint azt láthatjátok, a friss események csupán a kezdetei annak, ami még hátra van. Mostanra már tudjátok, hogy mit várhattok és már csak az a kérdés, hogy milyen következő lehetőség fogja adni magát. Földanya elkezdte saját maga tisztítását, és ez néhány országban elkerülhetetlen felfordulást okoz, de mint mindig, most is szeretnénk titeket emlékeztetni, hogy felügyeljük az aktivitásokat és csökkentjük azok tüneteit. Hosszú távon jobban bele fogunk tudni avatkozni és segíthetünk elkerülni a teljes katasztrófákat. Történelmetek mutatja, hogy az ilyen földmozgások egyáltalán nem szokatlanok, mint ahogy a Föld folyamatosan változtatja magát, ahogy azt mindig is tette. Ha veszélyzónán belül éltek, készüljetek fel néhány problémára és annak kezelésére és ez csupán józan tanács, amivel nem megrémíteni akarunk titeket.


Mindent egybevetve, növekvő aktivitásra számíthattok, legfőképp az év második felében. Utána a dolgok megenyhülnek, nem lesz olyan változékony és ízelítőt kaptok, hogy milyen is a magasabb dimenziók felé haladni. Addigra tudatossági szintetek is megemelkedik, és egy gyönyörű energia kezd terjeszkedni a Földön. Már közel a cél Kedveseink, és a legszívmelengetőbb az, hogy megértetek az alkalomra. Sosem hittük azt, hogy elbuktok, de mégis micsoda rendkívüli teljesítmény ha azt vesszük, hogy hol voltatok egy évszázada.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és mi a Galaktikus Federáció, nem tudjuk nem csodálni állhatatosságotokat és azt, ahogy megnyertétek az utat a Mennybemenetel felé. Nem csak az, ahogyan reagáltatok a legutóbbi időkben, de abbéli sikeretek is, ahogy magatok mögött hagyjátok a Sötét Korszakot és ahogy szemetek egy sokkal ígéretesebb szeretetteli és fényben fürdő élet felé fordítjátok. Szándékotokkal kivívtátok méltó helyetek a Mennybemenetelben és ez nem kis munkát és állhatosságot kívánt részetekről.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey,


Website: Tree of the Golden Light
Fordítás: Livia - Fordítás:Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW


Originals and translations of Galactic Messages available on

Friday, February 25, 2011

Február 21, 2011


Ne hagyjátok, hogy bárki is eltérítsen utatokról és legyetek eltökéltek megvalósítani amit legbelül úgy ismertek: életterv.

A változások amikről sokan beszélnek, előttetek vannak és csak most kezdőttek el. Láthatjátok, hogy a változások kezdenek más országokban is manifesztálódni, országokban, ahol mindennapos volt az elnyomás.

Spirituális Lényként gondoljatok magatokra leginkább és emberi tapasztalatotokat, evolúciótok fontos lépésének lássátok.

Mi a Galaktikus Federáció, eonokon keresztül figyelemmel kisértük fejlődésetek és sikeretek a mi sikerünk is. Legyetek üdvözölve otthon, győzelmet aratva a sötétség felett, ami mindannyiunk számára egy nagy kaland volt.



Üzenetek a Szíriuszról,
SaLuSa Üzenetek, Február 21, 2011

Ne hagyjátok, hogy bárki is eltérítsen utatokról és legyetek eltökéltek megvalósítani amit legbelül úgy ismertek: életterv. A mostani életetek az utóbbi idők legfontosabb egyike. Efelé tartottatok szem előtt tartva a felemelkedést és mi más is mutatná sikeretek mintsem az, hogy tudjátok ez a ciklus a végéhez közelít. Ha ezt még nem teljesen tudjátok teljesítményként felfogni, gondolkodjatok el azon, hogy még mindig a karmikus hatások érvényesülnek életetekben és még nem vagytok teljesen szabadok a leckéktől amiket meg kell tanulnotok. Az egyre fogyatkozó idő ellenére is, még mindig vágyakozhattok, hogy részesei legyetek a Mennybemenetelnek és belefoglaljátok azt életetekbe. Biztosíthatunk arról, hogyha kifejezitek ebbéli szándékotokat, mérhetetlen segítséget fogtok kapni. Így téve lehetőséget kaptok, hogy magatok mögött hagyjátok a régi utat és szabad lelkekké váljatok, akiket nem akadályoznak a folyamatosan jelen levő alacsonyabb energiák. Sosem fogjátok megbánni, ha elhagyjátok ezt a dimenziót, hisz ez nem az igazi valóságotok és közel sem jöhet a magasabb dimenziókhoz ahonnan jöttetek.


A változások amikről sokan beszélnek, előttetek vannak és csak most kezdőttek el. Láthatjátok, hogy a változások kezdenek más országokban is manifesztálódni, országokban, ahol mindennapos volt az elnyomás. Nehogy azt higgyétek, hogy csak azért, mert ti modern társadalomban éltek, a változások nem szükségesek, hisz ez amiről beszélünk, ez mind szükséges ahhoz, hogy vissza tudjuk adni Szuverén Lényetek jogait. Az élet jobb, sőt sokkal jobb kéne és kellett volna, hogy legyen számotokra, mint amit eddig tapasztaltatok. Mindig is volt elegendő vagyon és forrás ahhoz, hogy mindenki bőséges és bolgod életet élhessen. A tény, hogy ez nem volt osztályrészetek abból fakad, hogy készakarva meg volt tagadva előjogotok és egy állandó szükségállapotban voltatok tartva. Egyáltalán nem túlzunk ha rabszolgasorsnak tituláljuk be helyzetetek, eltekintve attól a ténytől, hogy sok ember fel sem fogja, hogy nem szabad.


Ahogy a változások kezdenek formát ölteni, hamarosan megízlelitek a szabadságot, de természetesen ehhez a ti hozzájárulásotok is szükséges, senkivel sem kívánunk kivételezni. Mindenki egyenlősége, lehetősége és állapota egy magasabb szintre lesz emelve, hogy egy nemzetet alkossatok, egy nemzetet aki a közjóért dolgozik. A válaszfalak amik szétválasztottak titeket el lesznek távolítva és egy politikai, tudományos és vallás egymásra találásnak lesztek tanui. Ezek mindegyike eltávolítja azon eszméket, amik hiányolják a valós alapokat és mind a politika, tudomány és vallás lehetővé teszi a szabad véleménynyilvánítást. Eljövetelünk ehhez fog segítséget nyújtani, és rá fogunk mutatni azon pontokra, ahol változásokat kell meghonosítani. A mostani információk és tanítások legtöbbje nincs egyetemben az Új Kor eszméjével, ami rohamosan közeleg. Mindamellet hagyjuk, hogy mindenki egyénileg kövesse hitét, semmilyen nyomás nem nehezedik rátok általunk, csupán elétek helyezzük az igazságot, hogy elmélkedjetek rajtuk.


Minden ami történik, egy nagyobb terv része ami arra hivatott, hogy Világegyetemeteteket egy magasabb szintre emelje és ezt felügyeli az az energia, amit ti Istennek hívtok. Ez az energia hajtja végre a Teremtő óhaját. Egyrészről kis kék bolygótok jelentéktelen ha Világegyetemetek méreteit nézzük, ugyanakkor spirituális szempontból rendkívüli fontossággal bír. Nagyon különleges bolygó a tietek, ahol ti Hatalmas Lények, minden külső befolyástól védve vagytok, ahogy a kettőség utolsó fejezeteit lapozzátok. Elismerjuk, hogy bátran fogadtátok azt a tényt, hogy igaz Énetekkel - ami valójában Felsőbb Énetek - elveszítsétek a kapcsolatot azért, hogy megtapasztaljátok az alacsonyabb vibrációkat. Más körülmények között ez a szétválasztás, még eonokon keresztül folytatódhatott volna és származási emlékeitek is kitörlődhettek volna. Fogadjátok elismerésünket, hogy hűek maradtatok feladataitokhoz, hogy felemelkedjetek a Fénybe. Több más Lénnyel egyetemben fáradhatatlanul dolgoztunk felébredéseteken és türelmünknek meg volt a jutalma: nemrégen válasz érkezett tőletek. Sikeretek azt jelentette, hogy tudatossági szintetek megfelelő szintre emelkedett, hogy legyőzzétek az Illuminátusok és kegyenceik végső ostromát.


Ezt a szituációt már nem lehet visszafordítani, tartjátok felemelkedett pozíciótokat és a haladás egyre gyorsabb sebességre kapcsol. Az erőteljes energiák amiket kibocsátotok magatokból a biztosítékai arra, hogy a sötét összeesküvőknek nem lesz más választásuk, mint feladni tervüket. Csökönyösen kapaszkodnak és utolsó leheletükkel is abban bíznak, hogy valami visszaállítja szerencséjüket, de erre nem kerül sor. Azok a Lények akik velünk és nekünk dolgoznak, csupán a jelre várnak, hogy feladatukhoz hozzálássanak és készen állnak akcióba lendülni. Itt most nincs idő elveszíteni a hitetek vagy hagyni, hogy a félelem belopja magát életetetekbe. Vessétek szemeteket az ösvényre ami megnyílik előttetek és ne játszatok a sötét összeesküvők kezére, akik rohamosan vesztik el hatalmukat. Részünkről nem lesz megtorlás, mert az igazság saját maga veszi kézbe a dolgokat. Minden egyes lélek aki a kettőséget jött megtapasztalni, Fényből lett teremtve és a bukottaknak ugyanúgy szükségük van a Szeretetre és a Fényre, mint bármilyen más léleknek. Mindig van visszaút ha valaki visszaóhajt térni a Fénybe és erre ott vannak azon nemes Lények akik a tiszta Fény szintjeiről nyújtják ki felétek segítő kezüket. Senki sem akarja látni, hogy akár egy lélek is a feneketlen mélybe ássa magát, hisz mindannyian Egyek vagyunk és minden lélek arra hivatott, hogy legvégül visszatérjen a Forráshoz.


Spirituális Lényként gondoljatok magatokra leginkább és emberi tapasztalatotokat evolúciótok fontos lépésének lássátok. Tanulásotok sosem fog megállni, habár a magasabb szférák Fényében sokkal lassabban tanultok, mert a kihívások nem annyira nehezek és nem annyira ádázak mint a kettőségben. Idővel emlékezni fogtok sikereitekre és az alacsonyabb rezgéshez kötődő ragaszkodásotok idővel elhalványul, hogy csak szépség és harmónia vegyen titeket közre. Nem kell minden tapasztalatotok súlyát cipelnetek, főként nem azon tapasztalatokat, amikor egy követ fújtatok a sötét összeesküvőkkel. Igen Kedveseink, egyik végletből a másikba estetek tapasztalásotok részeként. Másképp, hogyan is fejlődtetek volna és hogyan is tudnátok a kettőségen felülkerekedni anélkül, hogy azt megértenétek?


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és apránként feltártuk előttetek az igazságot, a Földön töltött időtökről arról, hogy milyen fontos megértenetek Földanyát és hogyan tudjátok biztosítani kiszabadulásotokat az alacsonyabb vibrációkból. Mi a Galaktikus Federáció, eonokon keresztül figyelemmel kisértük fejlődésetek és sikeretek a mi sikerünk is. Legyetek üdvözölve otthon, győzelmet aratva a sötétség felett, ami mindannyiunk számára egy nagy kaland volt.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey


Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com



The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW


Originals and translations of Galactic Messages available on

Sunday, February 20, 2011

SaLusa Február 18, 2011


A Földön levő Fénymunkások is segitik stabilizálni és megkötni a Fény energiáit, hogy azt mások is fel tudják használni. Lámpást visznek bárhova is mennek és világítják előre az utat. Nélkülük sokan összeroskadtak volna az alacsonyabb energiák alatt és nagyon nehezen tudnának felemelkedni.

Ez az év lélekemelő év lesz mindenki számára, ahogy az emberek nagy változások kezdetének lesznek tanúi. Változásoknak, amik még több igéretet rejtenek magukban. A mostani káosz veti el a szabadság magjait és a kezdetét egy valóban boldog korszaknak, ahol az előrehaladás biztosított. A ma problémái fokozatosan megszűnnek és tudni fogjátok, hogy a Mennybemenetelhez vezető út valóban nyitva áll.




Üzenetek a Szíriuszról
SaLusa Február 18, 2011


Folyamatosan közelebb jövünk hozzátok, bár nem mintha ezt észrevettétek volna, mert legtöbb hajónkat a láthatatlanság pajzsa fedi. Milyen izgalmas is lesz amikor nyíltan tevékenykedhetünk a Földön és a Föld fölött. A mostani feladatunk az, hogy tartsuk pozíciónkat, amíg biztonságos légteret és környezetet nem biztosítunk, amik nem tartogatnak számunkra semmi veszélyt. Ezeket a dolgokat nem lehet siettetni, mivelhogy a legfelsőbb hatóságok engedélye szükséges biztonságunkhoz. Nem mintha tényleges veszélyben lennénk, de nem tudunk működni egy feszült és rosszindulatú atmoszférában. Tartózkodunk minden összetűzéstől és veszély esetén mindig kitérő manővert választunk. Fejlett technológiánkat magunk védelmére használjuk fel és nem vetélytársaink leigázására. A Galaktikus Federáció egy békés szervezet, ami a civilizációk békés együttműködését segíti.


Világegyetemetekben állandó háborúk dúltak, sőt mi több a legádázabb Galaktikus háborúk. Amikor a fegyverek olyan hatalommal bírnak, hogy azok képesek bolygókat elpusztítani, akkor tudjátok, hogy a rombolás komoly méreteket ért el. Tudósaitok mégis tesztelték az atombombát anélkül, hogy tényleg felfogták volna következményeit és folytatták kísérletüket tudván, hogy annak kínos foganatjai lehetnek. Az Atlantiszi időkben ugyanúgy félretéve óvatosságukat, elpusztítottak egy páratlan civilizációt és egy egész kontinenst. Sokatok jelen volt azokban az időkben és jelenlegi inkárnációtok megakadályozott egy újabb csapást. Tudatosságotok elért egy bizonyos szintre és ez tette lehetővé számunkra, hogy válaszoljunk segélykérésetekre. Ahogy arról később értesülni fogtok, jövetelmünkkel egy komoly veszedelmet hárítottunk el a Földről amire múlt századotok végén került sor. Miután feltaláltátok a maghasadást, látható volt, hogy hova tartanak a dolgok, de nem tudtunk közbeavatkozni segíteni hasznosítani felfedezéseteket, mert azáltal beleavatkoztunk volna szabad akaratotokba.


Szabadakaratotok egyben volt áldás és átok attól függően, mire használtátok azt. Döntéseitek által formáltátok társadalmatokat és törvényeiteket és hoztátok létre mindazt ami körbevesz titeket. Még most is gyakoroljátok szabadakaratotokat, de rádöbbenve a régi módszerek hiányosságaira, változásokat kerestek. Segítséget kértetek és álmotok meg fog valósulni. Mi biztosítjuk, hogy a befejezés a tervek szerint alakuljon. Tulajdonképpen a Mennybemenetelen keresztül fogjátok felfedezni, hogy az Új Kor ami felé haladtok, az Aranykor is egyben. Ahhoz, hogy ezt mind méltányolni tudjátok, tanui kell, hogy legyetek mindennek, megértve a dolgok jelentését, ami minden képzeletetek felülmúlja majd. Igen, időről-időre elmondjuk, hogy mi vár rátok, de a szavak nem képesek visszaadni azt a szépséget és harmóniát, aminek részesei lesztek.


A Földön levő Fénymunkások is segitik stabilizálni és megkötni a Fény energiáit, hogy azt mások is fel tudják használni. Lámpást visznek bárhova is mennek és világítják előre az utat. Nélkülük sokan összeroskadtak volna az alacsonyabb energiák alatt és nagyon nehezen tudnának felemelkedni. Ez az év lélekemelő év lesz mindenki számára, ahogy az emberek nagy változások kezdetének lesznek tanúi. Változásoknak, amik még több igéretet rejtenek magukban. A mostani káosz veti el a szabadság magjait és a kezdetét egy valóban boldog korszaknak, ahol az előrehaladás biztosított. A ma problémái fokozatosan megszűnnek és tudni fogjátok, hogy a Mennybemenetelhez vezető út valóban nyitva áll.


Kedveseink, sugározzátok szét a Fényt mindenhova ahol szükségét érzitek. Emlékezzetek, hogy lakhelyeitek azonnali támaszra fognak szorulni, szükségük lesz azok tanácsaira és tapasztalataira, akik értik, hogy mi is történik valójában. Csoportok tudják a legjobban kielégíteni az igényeket és ideje, hogy legyen az bármilyen képesség amivel rendelkeztek, azzal a helyes irányba vezessétek az emberek energiáit. Bőséges lesz az önkéntesek száma, mihelyt az emberek megértik, hova tart az Emberiség. Látni fogják, hogy mindannyiótoknak meg van a maga szerepe abban ami történik. Örömmel fogjátok szolgálni másokat, és az Egység szelleme fog érvényesülni. Ez a szellemiség egyre nagyobb méreteket fog ölteni és a kultúrák, bőrszinek és vallások közti különbségek lényegtelenekké zsugorodnak. Az emberek rádöbbennek szivükben, hogy minden lélek útitárs és együtt, Egy-ként folytatják útjukat harmóniában.


Nincs egy megoldhatatlan probléma sem, mindegy milyen nagy is legyen. Az előttünk levő feladatokat kifejezett gyorsasággal fogjuk kezelni. Természetesen minél előbb szeretnénk elkezdeni működésünket, de ehhez a megfelelő emberek kell, hogy álljanak a kormányrúdnál. Ez azt jelenti, hogy szövetségeseinket előtérbe kell hoznunk és mihelyt az út tiszta lesz előttük, előlépnek. Nem hagyhatjuk, hogy a sötét összeesküvők beleavatkozzanak a munkánkba, ezért előbb el kell őket távolítani. Pontosan tudjuk, kik ők és megmutatjuk nektek valódi arcukat és hogy mit képviselnek és nincs rá mód, hogy elkerüljék az igazságszolgáltatást. Addigra szabad információcserére kerül sor és a média igaz hírvivőjévé válik az eseményeknek.


A Teremtő sosem hagyott titeket teljesen a sötét összeesküvők kegyelmére és tekintet nélkül a történtekre, Fénylényekkel vett körbe titeket, hogy azok megvédjenek. A Teremtő azt is elrendelte, hogy ez a ciklus be kell, hogy fejeződjön és eképp lészen. Folytassátok mindennapi életeteket tudva, hogy semmi sem akadályozhatja meg azt, hogy magasabb dimenziókba jussatok a Mennybemenetelen keresztül. Engedjétek, hogy fantáziátok szárnyra kapjon, ahogy elképzelitek milyen élet vár rátok és képzeletetek nem fog messze állni az igazságtól. Ábrándozzatok a legcsodálatosabb tájról, ahol a szépség és harmónia túlszárnyalja minden eddigi tapasztalataitokat. Ahol az energiák az örökös békéről regélnek, ahol a szivárvány színei mindent áthatnak. Az ehhez hasonló látomások felemelik lelketek, hogy sose felejtsétek el milyen végzet vár rátok.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és ha reményt és bizonyosságot sikerült szivetekbe lopnom, a gyönyörű jövőről ami rátok vár, már sikerrel jártam, hogy segítselek titeket ezekben a nehéz időkben a Földön. Látjátok, hogy mire képes az ember ha összesítve erejét, egy célra koncentrál. Az eredmény nem kell, hogy azonnali legyen de megalapozza a változásokat amelyek eredményhez vezetnek. Ha nem gondoltátok volna, hogy a változások valaha is bekövetkeznek, akkor mostanra már erről megbizonyosodhattatok és ez csak fokozódni fog. Tudásotokkal segíthettek a többieknek, akik csak a külső burkot látják és támogatásotok megelőzi félelmi reakcióikat. Ezekkel a gondolatokkal búcsúzunk, kifejezvén mindannyiótok felé szeretetünket.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey




Website: Tree of the Golden Light
Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com




The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

Thursday, February 17, 2011

Február 16, 2011




Kedveseim, mindannyiótoknak meg van az életben a szerepe és egy bizonyos ponton elérkezik az ideje annak, hogy valamivel hozzájáruljatok mindenki felemelkedéséhez. Legyetek hajlandóak megtenni azt ami képességeiteken belül van és ne aggódjatok, ha másokhoz viszonyítva felajánlásotok kicsinek tűnik.

A minőség és nem a mennyiség számít, tegyétek azt amihez a legjobban értetetek. Nem anyagi adakozásra gondolunk feltétlenül, egy kedves mosoly vagy egy megértő szó is sokat nyom a lantban.

Higgyetek nekünk, hogy van okotok mosolyogni, hisz reményeitek és álmotok egy gyönyörűbb, szebb és békésebb letért mind megvalósulnak. Ne vesztegessétek el energiátokat és időtöket a negativititásra ami körülöttetek tapasztalható, mert ezek az energiák lassan de biztosan átváltoznak.




Üzenetek a Szíriuszról,
SaLuSa Üzenete, Február 16, 2011




Olyan gyors mozgásban vannak a dolgok, hogy szinte naponta láttok a változásokra utaló jeleket. Látjátok hogyan növekszik a tömegek tudatossága és miként válik a jó erejévé. Ahogy a sötét összeesküvők kezéből csúszik ki a hatalom, úgy válik a Fény egyre hatalmasabbá amit többé nem lehet legyőzni. Ezért fogtok több előjelet látni miként változtatja át ez társadalmatokat. Egy ideig még homályos lesz milyen mintát követnek a fejlemények, de megnyugtató erővel fog rátok hatni ha rágondoltok, kik is állnak a változások mögött. Több ezres főt tesz ki Földi szövetségeseink száma és ott vannak még a Fénymunkások akik megállás nélkül azon fáradoznak, hogy Fényt hozzanak le a Földre. Ha ehhez még hozzávesszük azt a lendületet, amit a szunnyadó tömegek felébredése okoz, ez még nagyobb összefogást eredményez, ami segít eredményeket elérni. Mindenki hozzá tud ehhez a mozgalomhoz járulni azáltal, hogy Fényt küld a Földnek, kérve, hogy az a közjó javára legyen felhasználva. Minél többen tesztek így, a Fény annál nagyobb méreteket ölt.


Kedveseim, mindannyiótoknak meg van az életben a szerepe és egy bizonyos ponton elérkezik az ideje annak, hogy valamivel hozzájáruljatok mindenki felemelkedéséhez. Legyetek hajlandóak megtenni azt ami képességeiteken belül van és ne aggódjatok, ha másokhoz viszonyítva felajánlásotok kicsinek tűnik. A minőség és nem a mennyiség számít, tegyétek azt amihez a legjobban értetetek. Nem anyagi adakozásra gondolunk feltétlenül, egy kedves mosoly vagy egy megértő szó is sokat nyom a lantban. Higgyetek nekünk, hogy van okotok mosolyogni, hisz reményeitek és álmotok egy gyönyörűbb, szebb és békésebb letért mind megvalósulnak. Ne vesztegessétek el energiátokat és időtöket a negativititásra ami körülöttetek tapasztalható, mert ezek az energiák lassan de biztosan átváltoznak.


Haggyjátok, hogy a körbevevő szépség belétek ivódjon tudva, hogy ez csak töredéke annak ami jönni fog. Semmi sem marad alacsonyabb rezgésszámon és ha nem lehet frekvenciáját megemelni, akkor az vissza fog alakulni eredeti energiaformájává. Semmit sem lehet teljesen megsemmisíteni, holott készakarva okozhattok rombolást. Ily módon az anyag újra és újra felhasználásra kerül, anélkül, hogy bármi hulladék is keletkezne. Az Ember közismert hulladék gyártásáról és csak a legutóbbi időkben ismertétek fel a természetvédelem fontosságát. A Föld súlyos kárt szenvedett azáltal, hogy semmibe vettétek jólétét, mely most hiányban üt vissza rátok. A vagyon utáni hajsza nagy mértékben károsította erdeiteket és vízi világotokat olyan szintig, hogy néhány faj örökre eltűnhet a Föld felszínéről.


Szerencsére masszív anyahajókkal rendelkezünk, amik fenntartják a veszélyeztetett fajok életciklusait és ha szükséges genetikai finomításokat tudunk rajtuk végezni, ami növeli túlélési esélyüket. A múltban az állatok és növényvilágok más világokból lettek idehozva a Föld bolygóra és hagyták őket aklimatizálni és kibontakozni. Ez még jóval azelőtt volt, hogy az Ember a Földre érkezett volna. Természetesen a klímaváltozások is befolyásolták némely faj megfogyatkozását, de bármikor képesek voltunk segíteni nekik felülkerekedni a hányattatásokon. Sok bolygó közreműködött abban, hogy Földetek naprendszeretek egyik leggyönyörűbb bolygójává váljon. Millió évekbe tellett mire bolygótokat előkészítették az Ember érkezésére, de jóval kevesebb időbe került tönkretennie azt. A rombolók nem léphetnek be a magasabb szférákba, ahol állandó gyönyör és varázslat honol. A színek túltesznek minden általatok ismert pompán és sziporkázva ragyognak az öröklét állapotában. Mindez rátok vár a magasabb dimenziókban, amit hamarosan magatokénak tudhattok.


Visszatérve a Földre, még lesznek fizikai változások amiket meg kell hogy tapasztaljatok, de ott leszünk mi, felügyeljve ezeket. Nem a mi dolgunk, hogy beleavatkozzunk abba, amit a Földanya szükségesnek vél, mert sok tisztítási folyamat fontos. Gyakran előrejelzések óva intenek bizonyos események bekövetkeztére, így szívleljétek meg a figyelmeztetéseket, bárhonnan is jöjjenek azok. Megfelelő fejlettségi szinten vagytok, hogy felismerjétek az Anyatermészet intő jeleit, sokszor az állatok vándorlása szolgál intő jelül. Ezekben az időkben próbáljátok félelmeiteket kordában tartani, lévén, hogy ezen energiák csak további negativitást vonzanak be. Gondolkodjatok pozitívan ha már mást nem és így egy sima kimenetelhez járultok hozzá. Minden más lesz mihelyt megérkezünk és csatlakozhatunk hozzátok és közvetlen módon tudunk segítségetekre lenni.


A változások fizikai tünetei némelyikőtöket mélyebben érint és most azokról a különböző energiákról beszélünk amik a Földet érik. Azok akik felkészítették magukat a Fény befogadására, általában elég könnyen teszik magukévá a magasabb energiákat. De ha a test nem áll készen, ott egy masszív változás van folyamatban, minek hatására gyengül a test. Lényeges, hogy megfelelő alvást és pihenés biztosítsatok fizikai testeteknek anélkül, hogy holmi nehéz étellel terhelnétek meg szervezeteteket. A legtöbb tartósított étel vajmi kevés tápértékkel szolgál és ha csak tehetitek fogyasszatok friss, nyers termékeket. Ezáltal testetek energiát szív fel ami segít megőrizni egészségeteket.


Sokatok bent lakik a városban, vagy közel a városhoz ami sokkal szennyezettebb mint a külső területek. Látogassatok el vidékre ahol a friss, érintetlen levegő felfrissít és a Természet energiája felemelő hatással bír rátok. A felemelkedéssel mindezen problémákat magatok mögött hagyjátok. Itt mindenhol üdék és pezsdítőek az energiák és semmi sem okoz légszennyezést. Az energiákból majdhogynem élni lehetne, összevetve a Földön tapasztalt szükségleteitekkel. Nehéz fizikai testetek az ami folytonos feltöltésre szorul, de az új testetek sokkal kevésbé lesz tömörebb és sokkal kevesebb gondozást igényel.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és egyikét képviselem a sok hangnak ami jelen van a Földön. Mint ahogy azt tudjátok, a Galaktikus Federáció sok fejlett civilizációból áll, akik különös hangsúlyt fektetnek a tudatosság magasabb szintjeinek. Mindannyian messze túlhaladtunk minden harcias célkitűzést. Figyelmünket a Szeretet és Fény szétosztására öszpontosítjuk ami mindenki javát szolgálja. Nagy örömünkre és megelégedettségünkre szolgál adni és segíteni más lelkeken segítve felemelkedésüket. Ez történik most az Emberiséggel és biztosítjuk, hogy minden lélek aki részese akar lenni a Mennybemenetelnek sikerrel járjon.

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey




Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com




The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

















Február 14, 2011


Az internet túlnyomó részt igaz információk tárháza és várjuk azt a napot amikor a média ledobva láncait képes lesz szabadon és valósan tudósítani az eseményeket.
A kommunikáció egy a sok közül amivel foglalkozni fogunk és mindenki számára megkönnyítjük az egymással való kapcsolatfelvételt, bárhol legyenek is a világban.
Idővel telepatikus képességetek kifejlődik és páran már elkezdték ezt normálisan érzékelni.
Az új Ember felismerhetetlen lesz mostani lényetekhez viszonyítva: nem is annyira fizikai kinézetben hanem képességeiben, ami egy Galaktikus Lény velejárója.
Az új Ember képezi valós lényetek és csatlakozni fogtok Federációnkhoz, ha ez megegyezik jövő terveitekkel és evolúciótok részét képezi.




Szíriuszi Üzenetek,

SaLuSa Üzenete, Február 14, 2011


Hosszú utat tettetek meg evolúciótokban amíg idáig eljutottatok. Ebben a ciklusban a sötétség mélyébe szálltatok alá és minden tapasztalat ellenére amin keresztül mentetek, megtaláltátok vissza az utat a Fénybe. Egyrészt nem lenne megfelelő ha komplett emléketek lenne mindarról amin keresztül mentetek, de ha vissza tudnátok emlékezni, akkor teljes mértékben értékelni tudnátok azt a fönséges teljesítményt, amit elértetek. Még nem vagytok kint a sűrűjéből úgymond, de ha jobban megértitek, hogy mi is vár rátok még a Mennybemenetel előtt, akkor azt sikeresen tudjátok kezelni. Meg lehet bocsátani azon még alvó lelkeknek akik borulátóak és akik kétségbeesésbe estek nem látva a jövő reményfényét.


Azok akik pozitívan állnak a dolgokhoz, minden új próbatételben lehetőséget látnak belépni egy új, békésebb, együttműködőbb korszakba. Bíznotok kell azokban, akik előlépnek és arról beszélnek, hogyan lehet elérni ezt a kvantum-ugrást. Támogatásotokra van szükségük, hogy minél többen gondolkodjanak pozitívan, megteremtve ezzel azt a tudatos vágyat, ami szükséges a változások megvalósításához. Nem is fontos tudni a válaszokat, hanem ami igazán fontos az a szándék, amivel az energiátokat szétkülditek. Amikor az energiák elérik a kritikus tömeget, a manifesztálások olyan mértéket öltenek, hogy nem lehet többé őket megállítani. Már most kezditek látni ahogy felszínre törnek bizonyos dolgok és egyre jobban előkészítik a talajt olyan eseményeknek mint például a Bejelentések.


Valójában már néhány lehetséges bejelentés majdhogynem készen áll arra, hogy nyilvánosságra hozzák őket. A világhelyzet több országot befogadóbbá tesz, hogy áldását adja arra ami készülődik. Látják, hogy komolyabb előrehaladás csupán akkor lehetséges, ha a változások nem ütköznek komoly ellenállásba. Meg vannak számlálva azon idők napjai, amikor az emberek csak önmagukra gondoltak és olyan döntéseknek van itt az ideje, amik mindenki javát fogják szolgálni. Bár az igények sokrétűek lehetnek, ám itt jövünk mi a képbe tartalékainkkal és képességünkkel, hogy minden problémát megoldjunk, méretre való tekintet nélkül. Tudjuk kik azok, akik kirínak majd szakértelmükkel mihelyt hozzáértésükre szükség lesz és sok politikai problémát fog kelleni megoldanunk. Legfőbb kapcsolataink tudatában vannak felelősségüknek és néhányukkal közvetlenül is felvettük a kapcsolatot. Nem számít rendkívülinek azonban az a kapcsolatfelvétel sem amire alváskor kerül sor, amíg a lélek elhagyja a testet. Ha azon tűnődtök, hogy milyen gyakoriak az ilyen kapcsolatfelvételek, el kell hogy mondjuk nektek, hogy jóformán minden lélek elhagyja testét alváskor. Sok mindent tudunk véghezvinni ha ily módon találkozunk veletek. Általában barátaitokkal vagy eltávozott szeretteitekkel találkoztok. Néha éber emlékeket visztek vissza, de feltehetően álmoknak tulajdonítjátok be őket.


Kezdtek rádöbbenni, hogy sokkal többek vagytok fizikai testeteknél. Halhatatlan lelkek vagytok, megszámlálhatatlan életlehetőséggel és igazi otthonotok nem az alacsonyabb rezgésszámban található. A valóságban Istenhez hasonlatos lelkek vagytok, a teremtés roppant hatalmával felruházva és azzal a képességgel, hogy Krisztus Tudatosságot érhettek el. A kettősség semmi egyéb mint egy hologram, ami arra lett teremtve, hogy egyenlő módon meg tudjátok tapasztalni a fényt és a sötétséget, a szabad akarat dimenziójában. Sok-sok ciklus és többszáz élet után, életetek a kettősségben befejeződéshez közelít és óriási figyelmet vontok ezáltal magatokra. Sok civiliziáció figyeli mohón fejlődésetek tudatosítva azt, hogy a Galaktikus Federáció biztosítja, hogy sikerrel zárjátok le a kettősségben töltött időtöket. Többször informáltunk titeket arról, hogy magasabb frekvenciára emelt fizikai testetekkel együtt fogtok felemelkedni, aminek révén testetek átváltozik kristály szerkezetűvé és ez egyedülálló lesz. El tudjátok képzelni ahogy Lények széles tömegei gyakran nagyon magas dimenziókból működnek közre ebben a változásban és hogy miért nem lehet záródhat ez le másként mint teljes sikerrel?


Kedveseim, sodródjatok az árral és figyeljetek azokra a jelekre amik pozitív végkimenetelt igérnek. Ne fektessetek hangsúlyt a dolgok negatív aspektusának, amiket gyakran bizonyos lelkek készakarva teremtenek, hogy eltiporják amit eddig elértetek és összezavarjanak titeket hamis információkkal. Ha valami nem tűnik igaznak ne vegyetek róla tudomást és ha szükséges még mindig visszatérhettek az információhoz és vizsgálatnak vehetitek alá. Az Emberiségről való bejelentések majd megismertetnek titeket történelmetek igaz voltával és rányitják szemeitek a jelenkori történésekre, amik messze más igazságot takarnak mint amit elhitettek veletek. Megtanuljátok hogyan legyetek ítélőképessebbek és hogyan tudjátok könnyedén felismerni azokat a hamis információkat, amik tévútra akarnak vezetni. Higgyetek nekünk amikor mondjuk, hogy a sötét összeesküvők nagyon is tudatában vannak a Mennybemenetelnek és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megakadályozzák azt. Mert minden egyes Lélek felett aki a Fény felé fordul, elvesztik hatalmukat és tudják, hogy világuralomra törő dédelgetett álmaik kudarcot vallanak.


Az internet túlnyomó részt igaz információk tárháza és várjuk azt a napot amikor a média ledobva láncait képes lesz szabadon és valósan tudósítani az eseményeket. A kommunikáció egy a sok közül amivel foglalkozni fogunk és mindenki számára megkönnyítjük az egymással való kapcsolatfelvételt, bárhol legyenek is a világban. Idővel telepatikus képességetek kifejlődik és páran már elkezdték ezt normálisan érzékelni. Az új Ember felismerhetetlen lesz mostani lényetekhez viszonyítva: nem is annyira fizikai kinézetben hanem képességeiben, ami egy Galaktikus Lény velejárója. Az új Ember képezi valós lényetek és csatlakozni fogtok Federációnkhoz, ha ez megegyezik jövő terveitekkel és evolúciótok részét képezi.


Meg is lehet érteni ha izgalmat éreztek a felemelkedést illetően, hisz annyira mások lesztek mint amit most tapasztaltok. Nem túlzás ha azt mondjuk, hogy a Poklot hagyjátok ott a Mennyországért, bár egyik sem létezik úgy ahogy azt a vallási tanaitok hirdetik. Igen, a magasabb dimenziók valóban mennyeiek és az abszolút öröm és áldás állapotát hirdetik. Az élet egy folytonos örömteli élmény és minden életforma közt harmónia honol. Minden maga a szépség, szörny nélkül és minden életforma tudatossági szintje folyamatos kapcsolatban áll mindennel. Néhányan már beszélnek növényeikhez és állataikhoz, de csak kevesen hallják azok válaszát. Erre is sor kerül majd a magasabb dimenziókban.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és örömömre szolgál a lehetőség, hogy felemelhetünk titeket ebből a tömérdek negatív energia posványból ami a Földön van. Minden negatív energia meg lesz tisztítva mert minden alacsonyabb rezgésszám át fog alakulni. A Szeretet és Fény áthatja majd a Földet, ahogy előkészíti azt a Mennybemenetelre.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey




Website: www.treeofthegoldenlight.com
Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/