Followers

keshe

Thursday, August 30, 2012

15.08.2012


SaLuSa, augusztus 15, 2012


-Mike Quinsey közvetítése-

A felemelkedés előkészületének lezáró szakaszába érkeztünk és ez magas fokú együttműködést igényel szövetségeseink részéről. Óriási nagy vállalkozás a sötét erők által támogatott korrupciók és egymásba fonódó vállalkozások hálózatának lebontása, de továbbra is jól haladunk velük. Gondoljatok bele, hogy a sötét erők már 200 éve kiterveltek mindent és hosszú „polipkarjaik” létetek szinte minden eleméhez elértek. Hasonlóan terjedt el, mint egy gyors rákos burjánzás, egészen addig, amíg teljes eltávolítása nehézkessé nem vált; mégis képesek voltunk őket megállítani. Szövetségeseink, a sötétek által kialakított helyzetet kihasználva, azt ellenük fordítva [„megfordítva a fegyvert”] gyengítették meg hatalmi szerkezetüket.


A sötétek sok tagjának vezető pozícióból való eltávolítása előre halad, és számos politikai- és kormányzati csatlósukat, ill. másokat is elmozdítanak hivatalukból. Jól haladnak a dolgok és egyre közeledünk az első hivatalos kapcsolatfelvételhez és előbbre jutunk további projektek szervezésével. Szeretteink higgyetek nekünk: minden erőnkkel támogatjuk azokat, akik képesek előbbre mozdítani a helyzetet. Mindannyian fellélegzünk majd, ha úgy tekintenek majd ránk, akivel nyíltan együtt lehet dolgozni. Felemelkedésetek jó úton halad, leszámítva néhány fékező tényezőt, ami az általatok felvett FÉNY mennyiségét illeti. Ez a FÉNY Föld fölötti forrásokból ered, ezek közül sokan a naprendszereteken kívül található. Egy galaktikus „szinteltolás” mérhetetlen nagyságú erejében tartózkodtok, és lassan ti is érezni fogjátok hatásait.


Mivel a napi rutint követitek nap mint nap, ezért nem róható fel nektek, hogy nem érzékelitek a változásokat és azon a véleményen vagytok „semmi sem változik”. Ez távol áll az igazságtól, mert sok, szó szerint „Földön kívüli” lény részese ennek az izgalmas kalandnak [felemelkedésnek], amiben valaha is részük volt. Ilyen óriási kihatása van az egész univerzumban az itteni történéseknek, amit ti is tapasztalni fogtok. Ha ténylegesen tisztán látnátok, mire vállalkoztatok, akkor aligha érdeklődnétek olyan dolgok után, amit mi apró részleteknek neveznénk. Természetesen számotokra fontos dolgok ezek, de nem fontosabbak, mint a valós felemelkedésetek, mert nem fogtok csalódni.


Minél több FÉNYT vesztek fel magatokba, annál érzékelhetőbbé válik tudatszintetek növekedése. Fizikai szinten azt tapasztaljátok néha, hogy a levegőben jártok vagy szédülés fog el benneteket. Ez elmúlik, és jövőtöket illetően nagyobb belső békére és bizakodásra leltek, olyanná váltok, aki kitűnik a többiek közül, mert felizzik benne a szeretet fénye. Az érzelmek lecsillapodnak, és könnyebben kezelhetővé válnak; ezzel együtt a mély boldogság és öröm érzése fog el benneteket, hogy itt lehettek ezekben a különösen fontos időkben. Ez mögött a tudatalatti felismerés is áll, hogy felemelkedtetek a dualitáson, ami már nem érhet el benneteket. Elértétek a célotokat, megvívtátok a harcot és vakítóan ragyogó FÉNYETEKKEL átvészeltetek mindent.


Gondoljatok merészet és gondoljatok a felemelkedésre, mert erre a fantasztikus élményre minden pillanatban emlékezni fogtok. Minden léleknek egyforma lehetősége van, hogy tovább fejlődhessen; ezért ne aggódjatok az olyan emberek miatt, akik látszólag érdektelenséget mutatnak. Nekik is lesz utolsó esélyük ebben az időszakban a felemelkedésre, és nem tudhatjátok pontosan, mi lesz az, ami végül felébreszti őket. Minden esetre saját, egyéni, számukra megfelelő tempójukat követik és tovább folytatják az élettapasztalatok gyűjtését, amik még fogva tartják őket evolúciós utazásukon. De ha lehetőségetek van, segítsetek embertársaitoknak, de semmiképp ne kényszerítsétek rájuk saját meggyőződéseiteket, bármennyire is segítő a szándékotok, mert több gondot okozhattok vele, mint hasznot. A lelkek különböző tempóban fejlődnek és közületek senki sem egyforma. Hagyjátok, hogy a többiek is rátaláljanak a saját útjukra és legyetek tudatában, nekik is megvannak a saját szellemi vezetőik, akikkel közösen dolgoznak a kitűzött célon.


Mint ahogyan ti is látjátok, sok olyan forrás van, amik a figyelmet a rátok váró tényleges jövőbeli történésekre irányítják. Most már rövid időn belül ez be is következik, és tudnotok kell róla, mi az, ami rátok vár. Jelenleg egy forrás sem próbálja meg a változás minden eshetőségét számításba venni; de másrészt információval szolgálnak a közvetlen jövőről, ill. mindenről, ami közvetlen a felemelkedés után rátok vár. A régi technológiák ideje lejárt és helyet kell adniuk a fejlődésnek, amit eddig megtagadtak tőletek a sötétek. Mint azt már tudjátok, technológiánk legtöbbje szabad felhasználású, ingyenes energiaforrással működtethető, ami az egész univerzumban fellehető. Felhasználás mértékétől független mennyiségben áll rendelkezésre, tehát korlátlan energiaforrás és egyszerű a „lecsapolása”.


Egy másik nagy változás a környezetszennyező berendezések területén lesz, ezeket káros anyag kibocsátásmentes szerkezetekkel helyettesítik majd. Hiszen a környezetszennyezés nem csak a szárazföldet, hanem a levegőt és az óceánokat is károsította. Ti – mint ahogyan más életformák is- betegségektől szenvedtek, ami gyakran halállal végződik és a Föld is szennyezetté vált. Tiszta és egészséges vízre, tiszta levegőre és tiszta földre van szükség, amiket mentesítettek a mérgező kemikáliáktól, ill. minden szennyező anyagtól. Földanyának vissza kell térnie eredendő állapotába, miután évezredek óta megengedett volta az embereknek belőle élniük. Végül minden területet megtisztítanak a szennyező negatív energiáktól és helyreállítanak, egészen, míg csak a magas rezgésű energiák maradnak.


A FÉNY Galaktikus Föderációja megfelelően felkészült és audio-[hanghatású]-bemutatkozókat készített el, amikben világosan és közérthetően kifejtik, mi is történik valójában. Már megfelelő elképzelésetek van ezzel kapcsolatban, de szeretnénk bővíteni tudásotokat, hogy jól is érezzétek magatokat a bőrötökben a változásokat megtapasztalva. A megvalósulás tempója garantálja, hogy senki ne riadjon vissza. A Föld saját rezgésszintjének emelése bizonyos fokig tisztító hatással bír, mert az alacsonyabb szintű energiákat molekuláris változtatásokkal alakítják át. Technológiáink javarészt lehetővé teszik, hogy a föld körül állomásozó űrhajóinkról dolgozzunk. Valójában már régóta alkalmazzuk ezt a módszert, hogy óceánjaitok nagy kiterjedésű szennyeződéseit alacsony szinten tartsuk.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és köszönöm a türelmeteket, ami elnyeri jutalmát. Barátaitok vagyunk és barátként is kezelünk benneteket és sok mindent megosztunk veletek, aminek örültök majd, ide értve kirándulásokat az űrhajónkban. Tartsatok ki lelkesedésetekben és tudjátok, hogy mi és sok más lélek is veletek van, és mindenkit nagyon szeretünk.

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Fényvilág Press
http://fenyvilag-press.blogspot.hu/





Dear readers,
If you would like to help translate messages from Matthew Ward into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.


***

Also
We are looking for volunteers wishing to post at these blogs, if possible with some previous experience. Please contact curadora64@gmail.com
Thank you.



Welcome to the PAO Light-Circles


No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/