Followers

keshe

Wednesday, August 15, 2012

1.8.12


SaLuSa – 2012. augusztus 1.
 


Reakciótok az olimpiai játékokkal kapcsolatos legutóbbi üzenetre, csodálatra méltó volt. Egy Földet körbeszáguldó nagy reményekkel teli hullám indult el és rázta fel az embereket. Az ilyen energiák hatalmas erőt képviselnek, víziótok célját lehorgonyozhatjátok benne és így képes lesz megvalósulni. Ezen a módon tudjátok a közös fókuszpontot megtartva a történések végkimenetelét befolyásolni. Természetesen a közeljövőben muszáj, hogy valamilyen formában felfedjék kilétünket, azért hogy munkánkat veletek közösen, partnerként végezhessük. Másrészt továbbra is folytathatjuk küldetésünket, csendben a színfalak mögött; de fizikai jelenlétünk kérdéses marad, amíg nem biztosítjuk az emberiséget valós szándékainkról.

Ezen felül szükségünk van alkalmakra, hogy közvetlenül megszólíthassunk titeket, méghozzá állami vezetőitek jóváhagyásával. Biztosíthatunk benneteket, igenis tudatában vannak létezésünknek, mivel már évek óta kapcsolatban állunk velük. Azonban azok az idők elmúltak, amikor visszautasíthatták a békét, amit nektek hoztunk és mindennemű előítéletüket és politikai ambícióikat félre kell tenniük. Valamint meg kell szabadulniuk a sötétek által rájuk erőszakolt kényszerektől és a népek közti valódi békét kell megteremteniük az emberek számára. Az államok vezetőitől elvárják, hogy a lakosság akarata szerint vezessék az országot, de csak kevesen tesznek így, ha van egyáltalán valaki, aki meg tud felelni választási ígéreteinek. Kiadunk egy ultimátumot, hogy az államok vezetői vagy változtatnak magatartásukon vagy lecserélik őket, a megfelelő, rendelkezésre álló emberekre.

Akcióinkkal semmiképp nem „avatkoznánk be” az általatok megválasztott állami tisztségviselők munkájába és fel sem merülne bennünk ez a gondolat, ha kötelességüket és felelősségüket veletek szemben megfelelően érvényesítették volna. De a hatalom gyakorlására való törekvés mögött, a mohóság és a meggazdagodás vágya húzódott meg és ezeket az embereket a magas pozíciókban régóta ez ösztönözi. Ez a tény környezetükben sok embert korrumpált (megvásárolhatóvá tett), méghozzá olyan mértékben, hogy félnek szembenézni az igazsággal. A történések, mint 2001. szeptember 11-e átfogó, titkos és hazug megegyezések nélkül nem valósulhatott volna meg és az igazi tettesek soha nem vállalták volna el a küldetésüket, ilyen háttér nélkül. Tudjuk, ha a lelkiismeretetekre és a felsőbb énetek hangjára hallgattok, nyomasztóan hathat a sötét erők hatalma. Módszerük a zsarolás és a közvetlen fenyegetés és az ellenálláshoz nagy bátorság kell.

Jogos a kérdés, hogy az ilyen bátor embereket, miért nem védelmezi a FÉNY; azt kell mondjuk, mert ez az ő élettervük része. Egyes nagy lelkek azért áldozzák életüket, hogy pozitív energiákat horgonyozzanak le a Földön, ami gyakran nagyobb teljesítmény, mintha egy hétköznapi életük lett volna. Mindannyian megterveztétek, mikor hagyjátok el a Földet és ha hosszú élettartam elé néztek, akkor egy olyan családba kerültök, ahol adottak a feltételek. Még ha baleset közben hagyja el valaki a Földet, az is az életterv része és a lélek érdekét szolgálja. És néha szükségszerű bizonyos karmikus szükségletek miatti tapasztalatok gyűjtése. Tudjuk, hogy ezt nehéz elfogadni számotokra és megérteni, hogy egy lélek ilyen megállapodásokba beleegyezzen, de ez világossá válik számotokra, amint testeteken kívül lesztek és egy új inkarnációba belekezdetek.

Kedvesek: minden tapasztalásotok úgy lett eltervezve, hogy azok támogassák fejlődéseteket és most is, közeledve a felemelkedéshez, tovább tanultok. Kezditek felismerni a mélységeket, amikbe a sötét erők belelökhetnek benneteket, miközben megtanuljátok megérteni, hogyan tudtok több FÉNYT magatokhoz vonzani. Eközben megtanultok megbocsájtani azoknak, akik kihasználtak, és akik elrabolták szabadságotokat és jogaitokat. Reakciótok - erre a tényre - jelezni fogja, hol tartotok fejlődésetekben és egyúttal megismeritek az egyik legnagyobb leckét, ami fizikai világban megtanulható. Ha megfelelő mértékben haladtatok előre fejlődésetekben, akkor alkalmassá váltok megérteni az egységet, ami benneteket mindennel összeköt. Mindannyian felelősek vagytok egymásért és az egymás fölötti ítélkezéssel fel kéne végre hagynotok, mert valószínűleg egyáltalán nem tudhatjátok, hogy egy másik lélek, miért vágott bele egy különleges kihívás megtapasztalásába.

Vágytatok arra, hogy a földi dualitást lezáró időkben, különösen a saját utolsó életciklusotokban jelen legyetek a Földön, hogy megtapasztalhassátok a felemelkedés csodálatos és izgalmas élményét. Ennek a történésnek még ki kell teljesednie, de nemsokára megtapasztalhatjátok a valóságban is. Addigra a sötét erők zavarkeltő manőverei megszűnnek, mivel hatalmuk megszűnik, és már nem férhetnek hozzátok. Jelenleg is folyamatban van a sötétek elfogatása, ami ehhez a kimenetelhez vezet majd, és a változásokat bevezetik, ami eddig még nem volt lehetséges. Eközben a szövetségeseink szorgalmasan azzal foglalkoznak, hogyan építsük be átfogó tevékenységünk struktúrájába a ti ügyeiteket, aminek kezdete csak létezésünk hivatalos bejelentése után kezdődhet meg. Amint ez megtörténik, a dolgok részünkről gyorsan lebonyolódnak majd.

Szeretnénk, ha jelenlétünket valamilyen formában hivatalosan is elismernék és még megfelelő mennyiségű idő áll rendelkezésre, hogy ezt akár mi magunk tegyük meg, ha ez lesz szükséges. Továbbra is jó színpadnak tartanánk az olimpiai játékokat, hogy a világ legnagyobb show-ját mutassuk be nektek, amin szívesen részt is vennénk. Ultimátumot adtunk az országok vezetőinek, de jobb szeretnénk, ha a kezdeményezés valamelyik államfőtöktől érkezne. Amikor ezt elértük, reméljük, meghívnak az állami vezetők egy találkozásra, hogy hivatalosan bemutassanak minket. Nem tudunk az „idők végezetéig” várni, ezért hozzuk fel ezt a témát a nyilvánosság előtt. A meggyőzés időszaka lejárt és most más módszerek után nézünk, hogy elérjük célunkat.

Lenyűgöz minket a nagyszerű reakciótok, ami a lakosság irányából jön és bízunk benne, hogy a velünk való találkozás miatti türelmetlenségeteket a hatalom birtokosai is észreveszik. Vonakodásuk a cselekvéshez a hatalmuk féltéséből származik, de tudják, végül meg kell hajolniuk kívánságotok előtt. Ti megfelelően kezelitek ezt a kérdést, ha a vezetéseteket „piszkáljátok”, azzal, hogy az orruk alá dugjátok a követeléseiteket. Lehet, kezdetben nem vesznek tudomást a petícióitokról, de végül bele kell egyezniük. Akik még mindig utatokba akarnak állni, azokat lecserélik nyitott és megbízható személyekre.

Továbbra is tündököljön FÉNYETEK és annak tudatában hagyjátok magatokat sodorni a történésekkel, hogy semmi nem állhatja utatokat a felemelkedésben. Tehát ne nyugtalankodjatok, ne hagyjátok, hogy alábbhagyjon a lelkesedéseteket, ha úgy ítélitek meg a helyzetet, hogy a dolgok „nem jól” alakulnak. Végül minden jól alakul; tehát maradjatok pozitívak és ne dőljetek be a sötétek trükkjeinek, akik megpróbálnak hasznot húzni minden bizonytalanságotokból. Támogassátok azokat, akik felvállalják a FÉNYT és csatlakozzatok egységben és erőben hozzájuk.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és szeretném, ha tudnátok, bármennyire távolinak is tűnünk, de csupán egy karnyújtásnyira vagyunk tőletek és biztosíthatunk benneteket: célunk a ti békétek és szabadságotok megvalósítása. Minden szeretetünk és áldásunk Veletek. 
 

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Fényvilág Press
http://fenyvilag-press.blogspot.hu/ 





Dear readers,
If you would like to help translate messages from Matthew Ward into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.


***

Also
We are looking for volunteers wishing to post at these blogs, if possible with some previous experience. Please contact curadora64@gmail.com
Thank you.



Welcome to the PAO Light-Circles 


No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/