Followers

keshe

Saturday, March 16, 2013

2013.03.15.

SaLuSa / 2013. március 15.
Mike Quinsey közvetítése
Mivel Obama elnökre és az Egyesült Államokra fókuszáltok a változások kapcsán, megfeledkeztek róla, hogy ezek a változások az egész világban zajlanak. Bárcsak látnátok, milyen ugrásszerűen megnövekedtek az ilyen irányú változások! És felgyorsított tempóban dolgozik a teljes emberi kollektíva, hogy ezek a változások tudatosodjanak is. Az emberek jogaikat gyakorolják, amikor megkövetelik és felismerik az életükhöz fontos dolgokat, valamint az önzők és elnyomók hatalmuktól való megfosztását. És bár már értek el sikereket az emberek, de gyakran csak összetűzések árán és azt követően a katonaság és a hivatalok megtagadták eme jogaikat. De egy ilyen kemény ellenállás sem fogja az embereket feltartóztatni és már nem tart sokáig, mert visszaszerzik szabadságukat és szuverenitásukat. Ti magatok voltatok a végső idők „forgatókönyvírói“, és mi a FÉNY Galaktikus Föderációjától és a Fénymunkások mindenütt ennek megvalósításán dolgozunk.
Tudjuk, hogy ilyen különleges időkben az élet nagy stresszel jár és eközben nagy kihívást jelent a bizalom megtartása; de látni fogjátok, hogy megérte. Mindannyian Egyek vagytok és minden léleknek meg van a szerepe a játékban, függetlenül attól melyik oldalon is álljon: minél több FÉNY hatja át a sötétség árnyvilágát, annál kevésbé lesz hatékonyabb az utóbbi [sötétség]. Az általatok tapasztalt dualitás minden tekintetben betöltötte célját és értelmét és most rajtatok a sor, hogy a hátra maradt hordalékot eltávolítsátok. Mivel a FÉNY egyre erőteljesebb lesz, egyre több lelket ébreszt fel, annak ellenére, hogy köztük sokan még elsáncolták magukat a gondolkodásmintáikba és továbbra is beléjük kapaszkodnak. De végül dönteniük kell, melyik irányban akarnak elindulni és maradhatnak természetesen a 3. dimenzió rezgésszintjén is, ha ez a végleges döntésük. Isten egyetlen lelket sem kötelez időszakokhoz kötött kihívások teljesítésére, ami során kötelező jelleggel tovább kell fejlődnie, inkább lehetőséget biztosít az előrelépéshez, hogy a SZERETET, a FÉNY és a FORRÁS irányába mozduljon el. Amint azt már több alkalommal mondtuk, minden lélek hordozza magában az Isteni szikrát, amit kioltani nem lehet.
Ha utazásotokat az égen[magasabb dimenziókon] keresztül folytatjátok, ne feledjétek, hogy magasabb rezgésszintek felé tartotok. Ezek a magasabb rezgésszintek teszik lehetővé, hogy a kívánt változások fizikai szinten is megjelenhessenek, melyek valóban elvezetnek benneteket az Új Korba, még ha addig nagy tisztítási folyamatnak kell végbe mennie. Elkötelezettek vagyunk, hogy fejlett technológiáinkkal ebben segítségetekre legyünk és ez a folyamatot erőteljesen előre fogja lendíteni. Segítségünkkel és inspirációnkkal nagy gyorsasággal fejlődnek a ti saját technológiáitok és sok-sok program, mely a szabad felhasználású ingyenes energián alapulnak már startra készen állnak. Természetesen a kőolajipar és azok érdekelt gazdasági ágazatai harcolnak, hogy megtarthassák piaci pozíciójukat, de ez a harc kudarcra van ítélve, mert lassan az Új Korszak technológiájának irányába kell elmozdulnotok. Túl sokáig tartottak vissza benneteket és nem volt eltervezve, hogy fejlődésetek mostani stádiumában még mindig a fosszilis tüzelőanyagot kell használnotok. Már sok-sok fejlesztés csak arra vár, hogy bevezetésre kerüljenek és amint ez bekövetkezik, nagyon szorgos időszak vár rátok.
Helyes a megfigyelésetek, ha részünkről vagy magasabb birodalmakból származó lényektől egyre több ’csatornázó-forrással’ szemebsültök, ez többek között azért van, mert a tudatotok általában tovább emelkedik és ezért fogékonnyá váltok ezen források irányába. Eljön majd az idő, amikor egy tiszta kapcsolatotok lesz a Felettes-Énetekkel, de egyelőre a felfelé való nyitás azok számára válik lehetővé, akiknek az ilyen típusú kapcsoltok létesítése az életszerződésükben szerepel. Tudjuk, hogy közületek sokan arra törekednek, hogy szintén segédkezzenek a civilizáció előremozdításában, de eddig még nincs mindenki teljesen felkészítve erre a munkára. De azért van itt mindegyikőtök ebben az időben, hogy hatást gyakoroljon a jövő alakulására. Hagyjátok, hogy a dolgok a saját tempójukban fejlődjenek, és vegyétek észre az adódó lehetőségeket. Összpontosítsatok továbbra is pozitív dolgokra és tudjátok, hogy azzal segítetek, ha a jövőt nem csak magatoknak, hanem mások számára is teremtitek. Munkátokat nagyra értékeljük és nem kell csalódottnak éreznetek magatokat a Felemelkedéssel kapcsolatos történések miatt. A kimenetel talán kicsit eltér az eredeti tervtől, de mindig igazodni kell az adott pillanat diktálta szükséghez. Az időzítés, mint mindig különösen fontos és minden döntés kezdetén ott kell lennie az igyekezetnek, hogy arra ügyeljünk: a végén annyi lélek, ahány csak lehetséges Felemelkedhessen. Az idő előre haladtával és a tudat emelkedésével a sötét erők egyre kevesebb befolyással bírnak a történésekre és a saját maguk által gerjesztett elsüllyedésükre bízhatjátok őket. Háttérbe szorulnak és elveszítik a hatalmukat, amivel az Arany Korba vezető utatokat megnehezíthetik. Ha ez bekövetkezik, a tapasztalataitok minden leírhatót felülmúl és több lesz, mint amit valaha is el tudtatok képzelni és túlszárnyalja legnagyobb várakozásaitokat.
Ha képesek vagytok a FÉNY első városát Sedonat meglátni, olyan közel jön hozzátok, amennyire lehetséges és ízelítőt ad abból, ami a jövőben teljesen „hétköznapi” lesz. Az ezzel kapcsolatos technológiák messzemenően fejlettek – mint például az általatok gyógyításnak nevezett terület – ahol mindenkit nagy gonddal és mellékhatások nélkül kezelnek. Ezek a gyógyító módszerek hangokat, színeket és kristálytechnológiát alkalmaznak, mely futurisztikusnak tűnhet a ti eddigi orvosi kezeléseitekhez képest; de már nekikezdtetek az ilyen gyógymódok teljes körű kutatásához. Szándékunk által vezérelve olyan ötletekkel inspirálódtok, melyek segítenek egy ilyen fajta megközelítésben és idővel nem lesztek és nem is tudtok ’rossz’ egészségnek örvendeni. Itt egy olyan pontot értek el, amikor az egyéni rezgésszintetek túl magas lesz, hogy bármilyen alacsony negatív energia befolyásolhatná azt. Addigra testetek teljesen átalakul, mely újra visszatér eredeti állapotába, felszabadulva az öregedési folyamat bármely tünetétől. Ezek mind lépések a teljes tudatú Galaktikus Lénnyé való válásotok útján.
Kérünk benneteket folytassátok igyekezeteteket, hogy több FÉNYT hoztok le Földanyára, mert ő is hasonló örömteli változások előtt áll, ami által ő is visszakerül eredendő állapotába. Jelenleg a Föld bizonyos területei óvatosan haladnak az új helyzetük felé, miközben egyes földtömegeknek magasabbra kell emelkedniük, míg másoknak alacsonyabb szintre kell süllyedniük; de mostanáig még nem érték el végleges pozíciójukat. Atlantisz nagy része is fel fog bukkanni a meglévő partvonalak mentén, ami egykor a nagy földterületekhez kapcsolódott. Történelmetek nagy része az Atlantisz-i történetekben megőrzésre került és az egykor nagyszerű civilizáció saját történelmét is megismerhetitek. Ez a civilizáció egy hosszú időszakon keresztül létezett és legtöbbetek már inkarnálódott Atlantiszon. Egyesek még hordoznak magukban emlékeket a kontinens elsüllyedéséről – körülbelül 10.000 évvel ezelőttről.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és ismét hátrahagyom nektek a SZERETETÜNKET és FÉNYÜNKET.
Köszönet, SaLuSa!
 
Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

 

No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/